A kilencedik kapu
Dean Corso könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni.Rendező: Roman Polanski Főszereplők: Johnny Depp, Frank Langella.Start: 2026-08-10-154000
end: 2026-08-10-182000
Az éhezők viadala: Futótűz
Ugyan Katniss Everdeen és Peeta Mellark megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak harcosokat, hogy összemérjék erejüket egy mindent eldöntő és az éhezők viadalához méltó küzdelem során. Az új aréna pedig temérdek kellemetlen meglepetést tartogat a kiválasztottaknak.Rendező: Francis Lawrence Főszereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson.Start: 2026-08-10-182000
end: 2026-08-10-210000
Levelek Júliának
Az újságírói álmokat dédelgető Sophie a munkamániás szakáccsal, Victorral él. A férfit jobban izgatja az étterme megnyitása, mint a menyasszonya. A pár Veronába utazik egy romantikus kirándulásra. Sophie bánatára Victor nem vele, hanem a helyi ételekkel és italokkal van elfoglalva. Egyedül indul hát a város felfedezésére. Júlia házánál egy ötven éve írt levélre bukkan, melynek írója az ifjúkori olasz udvarlója után kutat. Sophie válaszol neki, mire meglepetésére előkerül a levél írója. A lány csatlakozik Claire-hez és az öntelt unokájához, együtt indulnak a rég elvesztett kedves után.Rendező: Gary Winick Főszereplők: Amanda Seyfried, Gael García Bernal.Start: 2026-08-10-210000
end: 2026-08-10-225500
Veszett vad
Oregon állam erdeiben brutálisan megölnek négy állig felfegyverzett embert. A gyilkos tökéletesen dolgozik, nem hagy nyomot, nem látja senki sem. Végül Aaron Hallam őrmesterhez jutnak el, akit azonban az FBI képtelen megállítani. Abby Durrell ügynök a tébolyult katona egykori kiképzőjéhez, L.T. Bonhamhez fordul segítségért. L.T. sejti, hogy Aaron nem hagyja magát élve elkapni. A két férfi, mester és tanítványa hamarosan magára marad az erdőben. Véres hajsza kezdődik, ahol egy idő után már nem tudni, hogy ki az üldöző és ki a vad.Rendező: David Griffiths Főszereplők: Tommy Lee Jones, Benicio Del Toro.Start: 2026-08-10-225500
end: 2026-08-11-005000